Konténeres sittszállítás


06/20-934-6354

Ahol már jártunk

Konténerrendelés Páty

Páty Pest megyében helyezkedik el, a falu szomszédságában, 4km-re helyezkedik el Biatorbágy, ahonnan könnyedén el lehet jutni Tatabányára illetve

Konténeres sittszállítás Diósd

Van fogalma arról, hogy mekkora mennyiségű sitt felhalmozódik egy egyszerű kis építkezés alkalmával? Ez a jelenség pedig egyáltalán nem megy

Konténer rendelés Érden

Telephelyünktől Érd pillanatok alatt megközelíthető, így a konténer rendelés Érd és körzetében pillanatok alatt teljesíthető!

Konténer rendelés 15. kerület

budapest-15-kerulet-terkepMagyarország egyedülálló fővárosa, Budapest hamar kiérdemelte a legnépesebb város titulusát, jelentős 1.7 millió lakosával. A lakosság gyarapodásának rohamléptével együtt fejlődött Budapest ipara, melyek összesen eredményezték a sittszállítás és lomtalanítás irányába mutatkozó érdeklődések növekedését.
Budapest a kezdeti 10 kerületre oszlott, melyeket római számmal jelöltek. Elmúlt években a kerületek száma elérte a 23-at.
Természetesen, mint minden város esetében, kifejezetten fővárosunk esetén szükséges a konténerrendelés, így ha felújítás során keletkezett építési törmeléket szeretné elszállítatni ránk, számíthat!

Budapest XV. kerület (Rákospalota-Pestújhely-Újpalota):

  • Teljes népesség: 80.327 fő
  • Népsűrűség: 3090 fő/km2
  • Irányítószám: 1151-1158

Budapest 15. kerülete a XVI., XIV. illetve IV. kerületekkel szomszédos és Rákospalota, Újpalota valamint Pestújhely tartozik hozzá.

Amit elszállítunk Budapest XV. kerületéből:

Fontos úgy megpakolni a konténert, hogy az csak homogén lomot tartalmazzon:

  • inert
  • zöld hulladék
  • vegyes

Az inert szemét nem más, mint a nem elbomló és nem oldódó anyag, azaz nem lép kémiai reakcióba a környezetében lévő anyagokkal.
Pl.: tégla, beton, cserép és föld

A zöld hulladék a házvezetés és telkünk növényi lomja, melyet, ha nem otthon tartunk kordában akkor felelősen gondoskodni kell az optimális szemételszállítás logisztikájáról.
Pl.: növényi hulladék és gallyak

A vegyes hulladék az otthoni szeméthez igen hasonló, éppen ezért elkülönítendő a többi szeméttől.
Pl.: Felújítás közben keletkező sitt összekeverése háztartási hulladékkal vagy egyéb lebomló szerves hulladékkal.

Így rendelhetsz Újpalota és Rákospalota körzetéből

  1. A megrendeléshez szükség lesz a konténer méretének meghatározására.
  2. A sittszállítást és konténer rendelést az alábbi konténer méretekkel tudjuk biztosítani: 1 m3, 4 3, 73, 10 3, 20 3.
  3. Ha sikerült felmérni a megfelelő konténer méretet, akkor nincs más hátra, mint elérhetőségeink egyikén felvenni velünk a kapcsolatot!
  4. Átlagosan 2-3 óra alatt teljesítjük a konténerrendelést!
  5. FONTOS a konténernek egy optimális lerakó helyet találni, hogy az megközelíthető legyen, valamint a forgalmat se korlátozza a szabad mozgásban.
  6. Egyeztetett időpontban a megpakolt konténerért megyünk, majd biztonságosan elszállítjuk.
7-10m3-es konténerhez



4m3 törmelékhez
7-10m3 szemét-lom esetén