Konténeres sittszállítás


06/20-934-6354

Ahol már jártunk

Konténerrendelés Páty

Páty Pest megyében helyezkedik el, a falu szomszédságában, 4km-re helyezkedik el Biatorbágy, ahonnan könnyedén el lehet jutni Tatabányára illetve

Konténeres sittszállítás Diósd

Van fogalma arról, hogy mekkora mennyiségű sitt felhalmozódik egy egyszerű kis építkezés alkalmával? Ez a jelenség pedig egyáltalán nem megy

Konténer rendelés Érden

Telephelyünktől Érd pillanatok alatt megközelíthető, így a konténer rendelés Érd és körzetében pillanatok alatt teljesíthető!

Konténer rendelés 16. kerület

kontener-rendeles-16-kerulet-terkepMagyarország egyedülálló fővárosa, Budapest hamar kiérdemelte a legnépesebb város titulusát, jelentős 1.7 millió lakosával. A lakosság gyarapodásának rohamléptével együtt fejlődött Budapest ipara, melyek összesen eredményezték a sittszállítás és lomtalanítás irányába mutatkozó érdeklődések növekedését.
Budapest a kezdeti 10 kerületre oszlott, melyeket római számmal jelöltek. Elmúlt években a kerületek száma elérte a 23-at.
Természetesen, mint minden város esetében, kifejezetten fővárosunk esetén szükséges a konténerrendelés, így ha felújítás során keletkezett építési törmeléket szeretné elszállíttatni ránk, számíthat!

Budapest XVI. kerület (Cinkota):

  • Teljes népesség: 72.904 fő
  • Népsűrűség:2074 fő/km2
  • Irányítószám: 1161-1165

Budapest 16. kerülete a XXII., X., XIV. illetve XV. kerületekkel szomszédos, melyhez az alábbi részek tartoznak:
Mátyásföld, Árpádföld, Rákosszentmihály, Sashalom, Cinkota.

A következő felsorolásban található hulladék fajtákat áll módunkban elszállítani a 16. kerület és területéről.
Fontos úgy megtölteni a konténert, hogy az csak homogén szemetet tartalmazzon.
Nézzünk meg, hogy történik ez a mindennapokban:

  • inert
  • zöld hulladék
  • vegyes

Az inert hulladék nem más, mint a nem lebomló és nem oldódó anyag, azaz nem lép kémiai reakcióba a környezetében lévő anyagokkal.
Pl.: tégla, beton, cserép és föld

A szerves hulladék a házvezetés és kertünk növényi lomja, melyet ha nem saját magunk tartunk kordában akkor felelősen gondoskodni kell az elszállításáról.
Pl.: növényi hulladék és gallyak

A vegyes lom az otthoni szeméthez igen hasonló, éppen ezért elkülönítendő a többi szeméttől.
Ha szeretnéd segíteni a munkákat, akkor, kerüld a különböző hulladékok összekeverését.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Felújítás közben keletkező sitt összekeverése háztartási hulladékkal vagy egyéb lebomló szerves hulladékkal.

Konténeres sittszállítás lépései:

Az első és legfontosabb lépés, hogy kiválasszuk a megfelelő konténer méretet:

  1. A sittszállítást és konténer bérlést az alábbi konténer méretekkel tudjuk biztosítani: 1m3, 4m3, 7m3, 10m3, 20m3.
  2. Ha sikerült kigondolni a szükséges konténer méretet, akkor nincs más hátra, mint elérhetőségeink egyikén felvenni velünk a kapcsolatot!
  3. Tapasztalatok alapján a konténert 2-3 óra alatt a helyszínre szállítjuk!
  4. FONTOS a konténernek egy megfelelő lerakó helyet kijelölni, hogy az megközelíthető legyen valamint a közlekedést se korlátozza a szabad haladásban.
  5. Közösen kijelölt időpontban a megpakolt konténerért megyünk majd biztonságosan elszállítjuk.
7-10m3-es konténerhez



4m3 törmelékhez
7-10m3 szemét-lom esetén